2013.05.18 – án a verseny befejezése után 19.00 kezdetét vette a Csili Művelődési Központban az ünnepség. A nagy terembe 250 fő karatéka és hozzátartozóik foglaltak helyet majd elkezdődött a rendezvény. Ecsedi Nagy Andrea az önkormányzat protokoll főnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Shihan Takeji Ogawát 70. születésnapja alkalmából. Majd Harsányi Lászlóval átadták a Testvérvárosi csapatok vezetőinek az önkormányzat ajándékait.
A testvérvárosok után a Magyarországi Goju–Ryu Szövetség programja következett. Először shihan Takeji Ogawa Harsányi sensei javaslata alapján 7 fő részére tiszteletbeli dan diplomákat adott át a Magyarországi Goju–Ryu Karate Szövetségnek tett több évtizedes szolgálataikért.
A SAKURA-KAI nemzetközi Goju–Ryu Karate szervezet a következő személyek munkásságát elismerésben részesítette:
Miklós Tibor: Tiszteletbeli SHO DAN
Miklós Tibor 30 évvel ezelőtt a Kőbányai Petőfi S. E. Kyokushinkai karate edzőjeként Harsányi sensei első edzője volt, ő ismertette és szeretette meg a vele a karatét. Barna övesen abbahagyta a tanulását és tanítását ezért nem szerezhetett fekete övet. Harsányi sensei az idős tanára iránt érzett megbecsülése jelként terjesztette fel őt tiszteletbeli 1 dan elismerésre.
Peller Kálmán: Tiszteletbeli SHO DAN
Peller Kálmán az elmúlt 10 évben munkájával aktívan támogatta a szövetségünket.
Kelényi Zoltán: Tiszteletbeli SHO DAN
Kelényi Zoltán az elmúlt években aktívan támogatta a szövetségünket. Köszönetet mondunk a támogatásáért.
Bakos Gábor: Tiszteletbeli SHO DAN
Bakos Gábor Valkai Márti sensei férjekén biztosítja felesége számára azt a biztos hátteret melynek segítségével a Dunaharaszti egyesületben és a szövetségben Márti sensei kiváló és rendkívül eredményes munkát tud végezni.
Lakiné Szkiba Judit: Tiszteletbeli YON DAN
Lakiné Szkiba Judit a Magyarországi Goju Ryu Karate Alapítvány ötletgazdája és elnökségi tagjaként az elmúlt 20 évben aktívan segítette a szövetség munkáját
Hohl László: Tiszteletbeli YON DAN
Hohl László a Magyarországi Goju Ryu Karate Alapítvány elnökségi tagja, a Senchin KSE Szigetszentmiklós T.elnöke. Aki az elmúlt 20 évben kiemelkedő munkájával segítette a szövetséget.
Laki Zoltán: Tiszteletbeli YON DAN
Laki Zoltán a Magyarországi Goju Ryu Karate Alapítvány elnökeként az elmúlt 20 évben aktívan segítette, támogatta a szövetségmunkáját.
A következő program a szövetségünk élversenyzőkről szólt akik emlékplakett és emléklap elismerést vehettek át kiemelkedő a versenyeredményeikért.
– Peller Ádám
– Gulyás Ádám
– Gulyás Zsolt
– Harsányi Ádám
– Derzsi Tamás
– Derzsi András
– Dorogi László
– Czagány Dóra
– Győriványi Renáta
– Pál Tímea
– Tömpe Tamás
– Szajkó Tibor
– Varga Dániel
– Virga Péter
– Fedor Norbert
– Fedor Krisztián
– Bakó Martin
– Bakó Benedikta
A szövetségünk edzői, bírái, támogatói szintén elismerést vehettek át munkájukért.
– Gulyás Zsolt
– György Balázs
– Harsányi Ildikó
– Bédi Soma
– Flamich Gábor
– Hegedűs Mária
– Slezák Anikó
– Sraga Zoltán
– Valkai Márta
– Farkas Miklós
– Molnár Gabriella
– Gróz Levente
– Fischer Mihály
– Miklós Nikolett
– Bíró Péter
– Sohár Imre
– Torma Gábor
– Horváth Péter
– Varga Tímea
– Ványi Brigitta
– Utasi Viktor
– Dr. Bársony Erzsébet
– Miklós Dániel
– Bánkúti Balázs
– Kollár Zoltán
– Juhász László
– Sztranyák László
– Víg Levente
– Büki Péter
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki munkájával hozzájárult a rendezvények sikeréhez:
– az önkormányzat, az Ukrán nemzetiségi önkormányzat, és a GAMESZ vezetőinek,
– a CSILI Művelődési Központ igazgatójának és munkatársainak,
– a Kruj Iván Sportcsarnok igazgatójának és munkatársainak,
– a CSILI Étterem igazgatójának és munkatársainak,
– a Magyarországi Goju –Ryu szövetség minden tagjának és támogatónknak aki a rendezvények sikeréhez hozzájárult,
Külön köszönöm Slezák Anikó, Valkai Márta, Harsányi Ildikó, Marosiné Benedek Ildikó, és Ecsedi Nagy Andrea munkáját.
A rendezvényen megjelent vendégeink:
Takeji Ogawa 9. dan NEMZETKÖZI FŐINSTRUKTOR DÍSZVENDÉGÜNK
Földesi Gyula ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ
Feket e László PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐJE
Pálfi László PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐJE
Burij Anatolij PESTERZSÉBET UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNK. ELNÖKE
Perecz László PESTERZSÉBET UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNK. ALELNÖKE
Dr. Vincze Angéla MAGYAR KARATE SZAKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI TAGJA
Buda Höning HONTONO RYU KARATE SZÖVETSÉG ELNÖKE
Györki Géza RENDÉSZETI KIKÉPZŐK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE
Juhász László MAGYARORSZÁGI GOJU-RYU KARATE SZÖVETSÉG ALELNÖKE
Erdélyi Ferenc ÚJPALOTAI KEMPÓ EGYESÜLET ELNÖKE
Ecsedi Nagy Andrea PESTERZSÉBET ÖNK. PROTOLL ÉS SAJTÓ FELELŐSE
Marosiné Benedek Ildikó PESTERZSÉBERT ÖNKORMÁNYZATÁNAK NEMZETISÉGI
RENDEZVÉNYI REFERENSE
Sensei Utasi Viktor NEMZETKÖZTI BÍRÓ, A VERSENY FRŐBÍRÁJA
Sensei Nana Shimizu 3. DANOS GOJU-RYU INSTRUKTOR A RENDEZVÉN YTOLMÁCSA
Kiss Gábor Lajos VÁLLALKOZÓ
Büki Péter MAGYAR BUDO MAGAZIN FŐSZERKESZTŐJE
A RÉSZT VEVŐ KÜLFÖLDI DELEGÁCIÓK ÉS CSAPATOK VEZETŐI:
UKRAJNA:
– SENSEI ALEXSZEY KONOVALOV / ODESSA
SZLOVÁKIA:
– SENSEI SZTRANYÁK LÁSZLÓ/ SZLOVÁKIA
HORVÁTORSZÁG:
– SENSEI SASA MILIC/ VAJDASÁG
– SENSEI DAVOR KRAMAR/ZAGRAB
AUSZTRIA:
– SENSEI ERICH ZEINDLHOFER/STEYR
– SENSEI ELIZABETH ZEINDHOFER/STEYR
NÉMETORSZÁG:
– SENSEI ANDREJ OVCHYNNIKOV/ DÜSSELDORF
BELGIUM:
– SENSEI VÍG LEVENTE/ BRÜSSEL
A RÉSZTVEVŐ TESTVÉRVÁROSI CSAPATOK ÉS VEZETŐIK
ERDÉLY/ Székelykeresztúr:
– Sensei Fodor Viola technikai vezető
– Sensei Fazakas István elnök
OLASZORSZÁG/ Olgiate Comasco
– sensei Longheu Laura elnök
sensei Sergo Luigi Simetti alelnök
– sensei Valentina Bianchi
UKRAJNA/ ALUSTA
sensei Rudzik Alexander elnök
sensei Pjatocsenko Szergej vezető edző
A RENDEZVÉNYEK TÁMOGATÓI ÉS PARTNEREI :
– PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA
– PESTERZSÉBET UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA
– PESTERZSÉBET NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA
– CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
– KRUJ IVÁN SPORTCSARNOK
– SZIGEZTSZENTMIKLÓS ÖNKORMÁNYZATA
– PENZIÓ 17 Kft. /Varga Gergelyné
– PANNA PANZIÓ/ PINTÉR GYULA
– CSOMOZO Kft.
– EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA – NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM
– ÉCSI Kft.
– JUHÁSZ LAKATOSIPARI VÁLLALKOZÁS
– RED ANGEL FOTÓSTÚDIÓ
– KISS GÁBOR LAJOS/ VÁLLALKOZÓ
– MAGYAR BUDO MAGAZIN/ VERSEWNY HIVATALOS MÉDIA TÁMOGATÓJA
– PELLER KÁLMÁN / VÁLLALKOZÓ
– KASZA ATIILA/ VÁLLALKOZÓ
– SENSEI NANA SHIMIZU
– LAKINÉ SZKIBA JUDIT
– HOHL LÁSZLÓ
– LAKI ZOLTÁN
– PAVELCZE LÁSZLÓ
– SRAGA GYULA
– MAGYARORSZÁGI GOJU-RYU KARATE ALAPÍTVÁNY
– BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT KATASZTRÓFAVÉDELMI, ORVOSI EGYSÉGE
– A MAGYARORSZÁGI GOJU–RYU SZÖVETSÉG EGYESÜLETEINEK SZÜLŐI KÖZÖSSÉGE
– A MAGYARORSZÁGI GOJU-RYU KARATE SZÖVETSÉG TAGJAI
Budapest, 2013.05.20.
Harsányi László