Diákolimpia
XXI. WKF Karate Diákolimpia 2016.11.05.
A XXI. WKF Karate Diákolimpia megrendezésére – a Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Szövetség és a SEINCHIN Karate Sportegyesület szervezésében – 2016.11.05.-én került sor a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. Nem első alkalommal adott otthont ez az impozáns, tágas csarnok. A versenyre 53 egyesület 467 versenyzője nevezett be az ország különböző általános és középfokú oktatási intézményeit, iskoláit képviselve, a 6-21 éves korosztályokból. A csapatok és a vendégek üdvözlését követően Dr. Mészáros János megnyitó beszéde következett, majd Hohl László, a szigetszentmiklósi Önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket.
Dr. Mészáros János megnyitó beszéde végén külön gratulált a 2016. október 25-30 között megrendezett WKF Senior Világbajnokságon elért helyezésért Tadissi Marcialnak és Hárspataki Gábornak.
A verseny főbírájaként Falusi Márton WKF nemzetközi bíró megnyitotta a versenyt, majd felügyelte a bírói munkát a nap folyamán.
A program a 6-7, 8-9 évesek versenyszámaival folytatódott, majd korosztályonként haladt a 10-11, 12-13, kadet és junior, U21 kategóriáig, formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban. A gyerek korcsoportokban utánpótlás és haladó bontásban, így azok a gyerekek is indulhatnak a Diákolimpián, akik még kevesebb rutinnal és tudással rendelkeznek, így viszont színvonalas körülmények között, komoly mezőnyben szerezhetnek versenyzői tapasztalatot és sikereket.
Az évről évre egyre összeszokottabb szervezői, rendezői csapat nagyon gördülékenyen bonyolította le a közel 500 versenyző részvételével lezajlott sporteseményt. A formagyakorlatok és a küzdelmek egy időben 6 küzdőtéren mentek, az eredményhirdetések, éremátadások pedig folyamatosan zajlottak.
A versenyen prominens vendégei
- Mészáros János, a Magyar karate Szakszövetség elnöke, MOB alelnöke,
- Igló László, a Magyar Diáksportszövetség volt főtitkára
- Hohl László, Szigetszentmiklós város Önkormányzatának képviseletében,
- Falusi Márton, WKF nemzetközi bíró
- Lakiné Szkiba Judit, a Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Alapítvány nevében
- Büki Péter a Magyar Budo Magazin főszerkesztője
– Székely Sándor a Székely Budo Kft. tulajdonosa.
Szeretnénk ezúton is megköszönni a nevezett csapatok részvételét, a támogatók segítségét és a bírók, szervezők, rendezők munkáját. Mindenkinek gratulálunk a sikeres eredményekhez. A jövő évi WKF Karate Diákolimpia időpontja 2017. november 11., ahova várunk minden hazai klubbot és csapatot.
Harsányi László
Magyarországi Goju – Ryu Szövetség elnöke
XIX. WKF Karate Diákolimpia Szigetszentmiklóson 2014
WKF karate diákolimpia küzdőtérA XIX. WKF Karate Diákolimpia megrendezésére – a Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Szövetség szervezésében – 2014.11.15-én került sor a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. Immár második alkalommal adott otthont ez az impozáns, tágas csarnok. A versenyre 53 egyesület 476 versenyzője nevezett be az ország különböző általános és középfokú oktatási intézményeit, iskoláit képviselve. A versenyt hosszas szervezői munka előzte meg ezúttal is, a szervezők igyekeztek legjobb tudásuk szerint és eddigi versenyszervezői tapasztalataikat kiaknázva, azokból tanulva és merítve a lehető legjobb rendezvényt lebonyolítani. Mindig adódnak váratlan helyzetek, megoldandó kihívások, de a szervezők, rendezők nagyon jó csapatszellemben dolgoztak és ennek köszönhetően a WKF Karate Diákolimpia nagyon sikeresen lezajlott. Továbbra is célunk, hogy a karate versenyzést a Diákolimpián keresztül is egyre magasabb színvonalú rendezvényt létrehozva népszerűsítsük, illetve a Diákolimpiát a karatén keresztül ismertebbé tegyük.
A kiadott jegyek alapján elmondható, hogy összességében közel 1500 fő látogatta meg a versenyt, illetve fordult meg a csarnokban. A rendezvény jó hangulatban, és ami fő sérülésmentesen zajlott a résztvevők legnagyobb megelégedésére. A formagyakorlatok és a küzdelmek egy időben 5, illetve 6 küzdőtéren zajlottak, az eredményhirdetések, éremátadások folyamatosan zajlottak. 6 -21 éves korig vehettek részt a diákok, ezen belül pedig utánpótlás és haladó, valamint korosztályonként több súlycsoportra bontva zajlott a viadal.
A verseny reggelén köszöntöttük a megjelent csapatokat és a vendégeket, majd Dr. Mészáros János az MKSZ elnöke elmondta beszédét, végül Orbán Zoltán WKF nemzetközi bíró, a verseny főbírája hivatalosan is megnyitotta a versenyt.
A versenyen prominens vendégei:
Mészáros János, a Magyar karate Szakszövetség elnöke,
Büki Péter a Magyar Budo Magazin főszerkesztője,
Székely Sándor a Székely Budo Kft. tulajdonosa,
Sensei Nana shimizu 3. danos japán mester.
A verseny támogatói:
Szigetszentmiklós Önkormányzata
Magyar Karate Szakszövetség,
Magyar Diáksport Szövetség
PENSIÓ 17 Kft. (Varga Gergelyné)
Peller Kálmán vállalkozó
Magyar Budo Magazin (Büki Péter)
Székely Budo Kft. (Székely Sándor)
Écsy Kft
Juhász Lakatosipari Vállalkozás,
Baptista Szeretetszolgálat RESCUE -24 mentőcsapata.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a nevezett csapatok részvételét, mindenkinek gratulálunk a sikeres eredményekhez.
Harsányi László
Magyarországi Goju – Ryu Szövetség elnöke
TV-Riport a XVIII. WKF Karate Diákolimpiáról
XVIII.WKF Karate Diákolimpia 2014. február 23.
Eredményeink
SEINCHIN | Hajdu Virág | 3 | UPLKU 10-11év -35kg |
SEINCHIN | Hegyi Armand | 3 | UPFKA 8-9év |
SEINCHIN | Kruchió Timea | 3 | LKA 14-15év |
SEINCHIN | Patkó Zsófia | 3 | UPLKA 10-11év |
XVII. Diákolimpia 2012
A soroksári sportcsarnokban rendezett tornán 42 egyesület 370 versenyzője vett részt.
A Magyarországi Goju-Ryu Karate Do Szövetség által 2012. november 24-én rendezte meg a XVII. WKF Karate Diákolimpiát a soroksári sportcsarnokban, a 7-21 éves korosztály számára. A Karate Diákolimpiát a Goyu-Ryu szervezet 17 évvel ezelőtt indította útjára és az óta minden évben megrendezésre kerül. A diákolimpián idén 42 egyesület 370 versenyzője vett részt. A versenyt Kozma Erzsébet, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke nyitotta meg. A győzteseknek a díjakat Madaras Ádám öttusa Európa- és Világbajnok adta át. A tornát megtisztelte jelenlétével Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, Juhász Lajosné, Pesterzsébet alpolgármestere, Gémesi Emese, Rigl Brigitta, Fekete László és Pálfy László pesterzsébeti képviselők.
A versenyen jelen volt még Székely Sándor, Büki Péter, Barcs István és Kiss Gábor Lajos kerületi vállalkozó is. A verseny a tervezett programnak megfelelően 09:00-kor kezdődött 5 shiai-n és a folyamatos eredményhirdetésnek, a bíróknak, a jegyzőkönyv-vezetőknek és a szervezőknek köszönhetően 16:30-ra zökkenőmentesen befejeződött. A Magyar Budo magazin szépségversenyének győztesei díjaikat Büki Péter főszerkesztő úrtól, Székely Sándor úrtól és a támogatóiktól vehették át.A részletes eredményjegyzék a www.karateprogramok.hu weblapon található.
A rendezvény keretében a Budo Szépségverseny dobogósai is átvehették díjaikat.
Fő támogatók:
– Penzio 17 Kft.
– Székely Sándor, Székely Budo Shop,
– Juhász László a Magyarországi Goju-Ryu Karate szövetség alelnöke,
– Hohl László a Seinchin Karate SE Szigetszentmiklós elnöke
Támogatók:
– Magyar Karate Szakszövetség,
– Magyar Diáksport Szövetség,
– Szigetszentmiklós Önkormányzata,
– Soroksár Önkormányzata,
– Pesterzsébet Önkormányzata,
– Nemzeti Együttműködési Alap,
– Büki Péter, Magyar Budo Magazin
– Madaras Ádám,
– Peller Kálmán,
– Papp István,
– Sensei Gali Csaba,
– Pesterzsébet Újság,
– ÉCSI Kft.
– Csomozó Kft.
– Fazon Bútor Kft.
– Photo Mánia (Posztó Csaba)
– KO-KO KAI Hungary (Rigl Brigitta)