Interjúk

Ha karatézom, teljesen megváltozom.
A Magyarországi Goju­Ryu Karate­Do Szövetség nyári, gyomaendrődi edzőtáborában már második éve oktat egy három danos japán mester.  Sensei Shimizu Nana nagyon jól beszél magyarul, és a Szent István Egyetemen Gödöllőn tanít karatét és japán nyelvet.

Úgy látom, nincs szükség tolmácsra, hiszen nagyon szépen beszél magyarul. Mióta él Magyarországon, és hogyan sajátította el ezt a nem könnyű nyelvet?

Nana Shimizu: 2004-ben jöttem először Magyarországra, a Japán Önkéntes Szolgálat keretében, ami segíti Afrikában és Dél­Amerikában is a rászoruló országokat. Mikor én jelentkeztem szolgálatra, akkor Kelet­-Európában, Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, vagyis azokban az országokban is segítettünk, ahol a kommunizmus véget ért. Amióta az ország tagja lett az Európai Uniónak, már nincs ez a szolgálat. Öten jöttünk akkor, s ideérkezés előtt három hónapig tanultuk a magyar nyelvet, s ideérkezés után egy hónapig egy magyar családnál éltünk nyelvtanulás miatt. S utána mindenki egy másik magyar városba került.

A beszéde alapján nem csak négy hónapos nyelvtanulása volt…

Nana Shimizu: Folyamatosan először két évig dolgoztunk itt. Én testnevelés órák keretében karatét tanítottam, a többiek például japán nyelvet tanítottak, judo edzést tartottak.Szerencsés voltam, mert a magyar nyelvet a Szent István Egyetemen tanultuk, és én utána pont oda kerültem, ahhoz a tanárhoz járhattam még fél évig, akinél kezdtük a nyelvtanulást.

A karatéval hazájában ismerkedett meg, mióta karatézik?

Nana Shimizu: Nyolc éves koromban kezdtem a tanulást szülővárosom egyik dojojában. Gimnazista koromban is karate klubba jártam, a gimnáziumi sportkör keretében. Amikor egyetemre kerültem, ott természetesen egy másik dojoba és mesterhez kerültem.

Eredetileg is goju­ryu karatét tanult, Harsányi László Senseit mióta ismeri?

Nana Shimizu: Körülbelül három éve, mondhatnám véletlenül. Harsányi mester egyik tanítványa a Szent István Egyetemre járt, s a választható testnevelés órák keretében karatét tanult nálam. S egyszer a mestere nevében elkérte az e­mail címemet, amit megadtam, s így felvettük a kapcsolatot.

Második alkalommal jár itt Gyomaendrődön a nyári edzőtáborban. Milyen szerepet vállal itt a tábori munkában?

Nana Shimizu: Karate formagyakorlatokat és kumitét oktattam.

Hogyan ért szót a magyar gyermekekkel? Sok tekintetben olyanok, mint a japán gyerekek, sok tekintetben különböznek?

Nana Shimizu: Hát, igen. Gyakran a japán gyerekek is bohóckodnak, a gyerek az gyerek marad. Amikor Japánban még magam is gyerek voltam, és segítettem az oktatásban a mesteremnek, kérdeztem, hogy mi legyen, ha nem figyelnek a magyarázatnál? Japánban azért mindent csoportosan, fegyelmezetten csinálnak, földrengésnél is lehetett látni a televízióban, hogy sorba álltak fegyelmezetten vízért. Edzéseken is szigorúság, fegyelmezettség volt, ha valaki például ásított, az edző máris figyelmeztette. Szigorúság volt, nem úgy, mint itt.

Úgy érzi, kicsit kényeztetve vannak?

Nana Shimizu: Amikor ide kerültem, több edzőt is meglátogattam. Szokatlan volt, hogy a magyarázatnál néha figyelnek. Nálunk otthon ezért figyelmesebbek.

Maga egy kedves, vidám teremtés. El sem tudom képzelni, milyenha edzéstartás közben szigorú…

Nana Shimizu: A Szent István Egyetemen most nem csak karatét tanítok, hanem japán nyelvet is. Azok a hallgatók, akik csak nyelvtanulásra járnak, nem ismerik a másik arcomat, mondták, hogy nem hiszik el, hogy én karatét is oktatok. Csak amikor másik japán tanártársammal japán napot szerveztünk, és ott természetesen karate bemutatót tartottam, utána jött oda egy tanítványom, hogy most már elhiszi, hogy karatézom, eddig ugyanis nem tudta elképzelni.. Ugye, én nem vagyok túl izmos, magas. Többen is mondták, hogy amikor karatézok, akkor más vagyok!

Milyen kapcsolatban áll a Budo-karate és a Sport-karate?

A Sport-karate a Budo-karatéból fejlődött ki. A sport karate problémája azonban az, hogy visszafogja a technikákat. Ez a megállítás azonban nagyon nehéz. Ezért orülök annak, ha a mérkőzéseken nagyon becsiiletesek az ellenfelek. Sajnos néhány sportoló sportszerűtlenül használja ki az erősebb találatot, és a földön fetrengve szimulálva akar nyerni. A karate, mint sport szintén nagyon fontos. Sokat jelent versenyeket nyerni. A Budo-karate és a Sport-karate technikái hasonlóak. A Sport-karatéban vissza kell fogni az ütéseket, a Budo-karatéban pedig teljesen végig kell vinni a mozdulatot. Az edzés azonban mindkét karatéban erősít. Először fel kell építeni egy technikát és azután használni. Sajnos sokan nem tökéletesítik a technikájukat és ezért azokat ” slamposan használják “. – Mit vár el a tanulótól a küzdelemben ?

Mindenképpen állva kell maradniuk, és vala1milyen ütést vagy rúgást véghez vinni. A Sport-karate most inkább játék már. Túl sok a véletlen az értekelésben. A döntes gyakran – adjanak-e pontot, vagy ne – egy milliméteren múlik. A küzdő mögött álló bíró gyakran pontot ad, csak azért, mert azt hiszi, vagy éppen meggyőzik, hogy kinek adja a pontot. – és mit tud egy harcos a végleges döntés ellen tenni? – Tiszta, erős technikák tiszta eredményt fognak adni. Shihan Ogawa, milyen elképzelései, tervei vannak egy karatenövendéknek?

Mindenki, aki karatézni akar tanulni, feltétlenül szükséges az a vágy, hogy erősebbé váljon mind testileg, mind szellemileg. Mindenképpen kitartónak kell lennie és fegyelmezettnek. Az az elképzelés, hogy a karate úgymond tiszta ” egészségsport “, motívációnak kevés. Japán az őshazája a Karaténak?

Az őshazája Kína, de Japánban alapították. A továbbfejlesztése és a tökéletesítése kizárólag Japánban történt. A japánok új technikákat fejlesztettek ki – minden karateedzőnek saját magának is kell fejlődnie. Meg lehet-e tanulni a karatét könyvből?

Nem. Sőt még egy edzőtől sem. Egy tanulónak az ismétlés fontos, de a dojon kívüli edzés is szükséges. Az otthoni homokzsákos edzés ajapán karateiskolák számára elengedhetetlen kiegészítő edzés. Van a Zen és a Karate kapcsolatában közös pont?

Az út és cél egyforma, a módszer más. A Goju-Ryu alapkatáit, mint a Zent, az ember a mozgásban határozhatja meg. én nem tartom az ülést szükségesnek. Hogy mire megy az ember az órák hosszat tartó üléssel ? A karate az mozgás. A karate , mint a Sanchin vagy a Tensho erősíti a belső orgánumot, és több tudást közvetít az értékekről valamint önmagunkról, mint a nyugodt ülés. Egy óra sok idő az életben. A Zen, mint a csendben ülés gyakorlata egy másik szellemi világ. De a rövid összegzés és a nyugodt ülés – mint meditáció – ismert a karate Mokusoban. Miért kezdett el karatéval foglalkozni?

Meg akartam ismerni a valóságot , és az igazi életet. Atnikor 7 éves koromban elkezdtem tanulni a karatét, erős akartam lenni. Mesékről álmodoztam, külföldre akaram menni. Nem félni és reszketni, hanem teljes önbizalmat és becsületességet akartam érezni. Akkoriban minden olyan módszert visszautasítottunk, amelyek fegyverekkel ( bottal , késsel ) támadtak. Bár legyőztek minket, de kezet rázhattunk és továbbra is barátságban maradtunk. Milyen céljai vannak a karaténak?

A Sport-karaténak elég célja van – például a legközelebbi állami mesteri cím. A Karate-Do nem ismer célokat. Ez egy út : továbbtanulni és gyakorolni. Tényleg nincs semmiféle célja?

Végül is a csatákon való részvétel magától adódó cél. A következő lépés ezeknek a harcoknak a megynyerése és az önbizalom növelése. Az ember megtanulja, hogy felengedhet, ellazulhat. A karate végtelenül mély, éppen ezért nehezen van célja. Aki azt mondja, elélrte a célját , annak nics már jövője. Kérem, beszéljen a helyes légzésről!

A megfelelő légzéstechnika alapfeltétele a helyes súlypont megtartásának. Az ázsiaiak ezt a súlypontot ” HARA “-nak nevezik. (A has alul, két ujj szélességben a köldök alatt) Ezt a súlypontot, ennek a testi központját mindenki meg tudja maga találni tartós, tudatos légzéssel és gyakorlással. A legfontosabb előfeltétele, hogy a vállakat ne feszesen, hanem lazán tartsuk, a törzs ezzel szemben egyenes maradjon. A másik alapvető feltétel a légzés áthelyezése. Az európaiak hajlamosak azt hinni, hogy a belégzés fontosabb, mint a kilégzés. Az önmegfigyelés nemsokára azt az eredményt hozza, hogy az ember a belső és lelki nyugalom állapotában hosszabb ideig lélegez ki, mint be. Nemsokára ellazulnak a vállak, és a súlypont a test közepére helyeződik át. A légzés ekkor megtalálja a természetes ritmusát, és a rekeszizom átveszi az irányítást. A kilégzésnél az alhas megfeszítettsége a legerősebb – minden sportoló tapasztalatból tudja, milyen kellemetlen, ha az illetőt a belégzés időpontjában éri egy Gyaku-tsuki. A belégzés végén nagyobb a gyengeség, éppen azért kell minden támadást és védekezést a kilégzés alatt elvégezni. Aki a kilégzésnél megfeszül, elindítja a mozdulatot, a technikát végigviszi, biztosan helyesen kivitelezi a technikát. A belégzés alatt oldódik a feszültség. A hosszú karateedzés testi tapasztalatokon keresztül egészen ismeretlenül hozza létre azt a tudatot, hogy az ember kilégzés alatt erős és belégzés alatt gyenge. Két, három dan után a légzés már szinte magától beáll.

Interjú 1995 nyarán Zamárdiban, ahol edzőtábort vezetett Ogawa shihan

Az európai emberek nem nagyon ismerik a japán mentalitást, mert nagyon kevés mester jött Magyarországra, ezért először Japánról szeretnék önnel beszélgetni. Hogyan kezdett el karatézni és miért pont ezt a stílust választotta?

37 évvel ezelőtt kezdtem el karatézni. Akkor ez még nem volt elfogadott sportág, államilag nem volt elismerve. Japánban is megvannak a hivatalos sportágak, de a karate nem volt hivatalosan is elismert. Nem volt még Japán Karate Szövetség sem. Stílus szövetségek persze már voltak, és a tagság nagy része fiatal emberekből állt. Annak idején a karatét még nagyon brutális sportágnak tartották. Ha a fiatalokból álló csapatból valaki kiment az utcára és verekedés közben megsebezte ellenfelét, akkor mindjárt azt mondták, hogy ez egy barbár sportág. Kb. 10 – 15 éve van az, hogy Japánban is és nemzetközileg is elfogadják a karatét, mint sportágat és felvételt nyert a budo-sportok közé. Régen a második világháború után a budo iskolák például be voltak tiltva egy darabig. A karatét nem tiltották be, mert ismeretlen volt. De a kendo-t, az aikido-t megtiltották. Ön hogyan került kapcsolatba a karatéval

Oyama mester hatására kezdtem el karatéval foglalkozni. 10 – 12 éves voltam, amikor folyóiratokban olvastam róla és láttam, hogy bikákkal küzd. Oyama ökle olyan erős volt, hogy sziklákat tört szét, ezért úgy gondoltam, hogy a karate egy szuper dolog. Minden fiatal szeretne erős és legyőzhetetlen lenni. Ez volt az elsődleges alapja. Gondoltam arra is, hogy kendo-t vagy judo-t tanulok, de végül is a karate mellett döntöttem. Megnézett más edzéseket is, mint a judo vagy a kendo?

Ez nem volt ennyire tudatos. Elkezdtem egy dojo-ban edzeni és az történetesen pont egy Goju-Ryu dojo volt. Ez szerencse. A szomszédom szintén karatézott, és gyerekként láttam, ahogy makiwara-zik. Ez akkor viszonylag ritka sportágnak számított, nem sokan gyakorolták a karatét. Kicsit egzotikumnak számított. Most már sokkal népszerűbb. Ennek az lehet az egyik oka, hogy sporttá fejlesztették a karatét. A sport oldal segítségével sokkal jobban el lehet terjeszteni. A sportkaratéban a budo karatéhoz viszonyítva sokkal kevesebb technikát kell tudni, és ha valaki tehetséges, és elég jól dolgozik, akkor hamar eredményes lehet. A budo karate sokkal komplikáltabb. A sportkarate, a pontszisztéma viszonylag egyszerű. Nincsenek benne fojtások, dobások. Könnyebben meg lehet tanulni, és sikert elérni, ezáltal könnyebb vele terjeszkedni. Japánban a Ju-jitsu tulajdonképpen a régi harcművészet, míg a judo már kifejezetten a sportra van kifejlesztve. A karate-do is mint sport mióta államilag elismert – pl. az ázsia játékokon is megrendezik a versenyeket – azóta sokkal népszerűbb. Régen, amikor Ön elkezdte, az edzés metodikája mennyiben volt más?

Abban az időben egyszerűbb technikákat tanítottak. Nem voltak ilyen áltámadások, hanem a direkt technikákat oktatták. Természetesen a sport miatt rengeteget fejlődött a technika, a kombinációk. A sport nagyon gyors, ez a technikákat is felgyorsította, viszont így sokat vesztett erejéből. Egy utcai harcban ezek a megszokott pont technikák nem sokat érnek. A szellemi oldalról a régiek hozzáállása sokkal szigorúbb volt. Manapság pl. nem kell annyit makiwarázni, (mint régen, inkább a gyorsaságot fejlesztik, hiszen a pont technikánál nem kell annyi ellenerőt leküzdeni. 10 – 15 évvel ezelőtt Japánban nagyon fontosnak tartották a kime-t, vagyis a teljes erejű támadást. Manapság – elsősorban az európaiak hatására, akik a versenyeken a laza, nagyon gyors technikákkal sorra nyertek – Japánban is megváltozott egy kicsit a helyzet. Azt lehet mondani, hogy az európaiak az utóbbi időben több egyenes technikát használnak, ugyanakkor a japánok pedig megpróbálnak körkörös technikákat, és megjelent a boxing-stepping is. ( Szökdelős, gyors, bokszolós mozgás ) Ha nem kell kontakttal támadni, akkor ennek nagyon sok előnye van. Vagy ott van például a kendo. Mostanában a bambusz kardokkal könnyű gyorsnak lenni, egy igazi karddal már nem lenne olyan egyszerű keresztbe vágni egy embert. A sportoldalon nem kell olyan erőteljes mozdulat, és a technika a sportban sokkal attraktívabb. Ugyanakkor az életben más technikákat kell alkalmazni ahhoz, hogy az ellenfelet harcképtelenné tudjuk tenni. A sanbon-sobu is és az ippon-sobu is a sportra lett kifejlesztve, de az ippon-sobu sokkal nehezebb, mert ha ott valaki hibázik, az rögtön veszít. Az ippon-sobuban sokkal messzebbről küzdenek, mint pl. annak idején, amikor életre-halálra folyt a küzdelem. Nem rohantak rögtön egymásnak, inkább órákon át méregették a másikat, mielőtt bármire is vállalkoztak volna. A sanbon-sobu rendszer inkább a sportnak kedvez, mert ha valaki hibázik, még mindig van lehetősége arra, hogy javítson. Ezért az ippon-sobu sokkal közelebb áll a budo-hoz. Az ippon-sobu-nál nem nagyon lehet ugrándozni, hanem egy nagyon biztos állás kell, és egy biztos támadás. A sanbon-sobu-nál lehet próbálkozni, ugrándozni, ha hibázol még javíthatsz. A régi dojo versenyek teljesen más szabályok szerint folytak. Ha jól tudom még a shihai is kör alakú volt…?

A Goju-Ryu is régen ippon-sobu volt. Amikor a Goju-kai belépett a Japán Karate Szövetségbe, akkor lett sanbon-sobu rendszenű. A másik szervezetben lévők tartották meg az ippon-sobut. A Wado-ryu, a Shito-Ryu is mind sanbon-obu rendszerben versenyeznek. Miért volt kör alakú a küzdőtér

Nem volt seimmi különösebb oka, egyszerűen csak mások akartak lenni. Ha ti sarkosra csináljátok, akkor mi kör alakúra. Mondjuk a Goju Ryu szimbólumában benne van a kör, mert nagyon sok körkörös technikát alkalmaz. Ilyen alapja lehetett, de nem valószínű, hogy ez komoly meggondolás lett volna. A japán küzdőművészetekben benne van a tradíció, de benne van a széthúzás is: én is vagyok olyan jó mint te, ezért másképp csinálom. Ugyanakkor ez jó is, mert az egészséges konkurencia a technika csiszolására készteti az embert. Például a shotokan stílusban is régen sokkal többet foglalkoztak a kihonnal és a katával. Aztán volt egy küzdelem a Goju-sok és Shotokan-osok között, és egy mester kivételével a Shotokan-osok vesztettek. Ezután építették a Honbu-t és ettől kezdve ok is próbálkoztak a küzdelem gyakorlásával. A Goju-Ryu sokkal hamarabb elkezdte a szabad küzdelem gyakorlását. De a jó mester észreveszi, ha valami hiányzik, és vereség után a Shotokan is nagyon sokat változott. Ezért ma a Shotokan is nagyon jó, már nincsenek különbségek. Mostanában a WUKO versenyeken is nagyon sok Shotokan-os nyer. Ezek a sanbon-sobura kifejlesztett technikák nagyon veszélyesek a jövőre nézve, ezért gyakorolni kell harci karatét is. A sanbon-sobu technikákhoz igazából nem kell kata és kihon, hanem elég ha jó a szeme, és elég gyors. Akkor ezeket már meg tudja csinálni. Az nem korrekt, ha valaki elhanyagolja a katát és kihont, s mégis tud nyemi egy versenyen. A versenyfelkészítéskor teljesen elhagyják a katát és a kihont, mert aki kontakttal be akar találni , az nehezen tud átváltani egyikről a másikra. Most átütöm, most megállítom. Ez így nem megy. Nekem az a véleményem, hogy a sok védőfelszerelés sem jó, mert ennek nem sok köze van a tradicionális karatéhoz. Ha az ember mindig be van öltözve, akkor megszokja, hogy hiába kap egy ütést, el tudja viselni és ezzel becsapja a testét. Az életben ezt egy verekedésben már nem lehet megcsinálni. Ugyanez van a vívásnál is, hiszen ők is be vannak öltözve, és e nélkül már nem mernének ilyen bátran támadni. Akkor már meg lehet sebesülni, mint régi szamuráj időkben. Lehet, hogy konzervatív vagyok, de én inkább az ippon-sobu rendszert szeretem, mert az közelebb áll a tradicionális karatéhoz. Nagy a demokrácia most már, és egyre többen vannak, akik a sanbon-sobu rendszerben dolgoznak. De ha előállna egy háborús helyzet, ahol a karatét használni kellene, akkor biztos, hogy az ippon-sobu rendszer kerülne előtérbe. Az közelebb áll a valós küzdelemhez. Amerikában is nagyon sokféle stílus létezik, de őket a pont szisztéma nem érdekli. Ok találatot akarnak látni. A Teakwondo, a Thai-box full-contact, míg a mi sportkaraténk Amerikában nagyon gyenge. Ott sokkal erősebb az önvédelemre, az utcai harcra nevelés. Itt Ausztriában pl. sokkal inkább a sportkarate az, ami fontos, őket nem érdekli az önvédelmi vagy az utcai harcra nevelés. Más jellegű kérdés. Japánban egy övvizsga mennyiben más, mint Európában, vagy pl. Japánban a dan vizsga hogy néz ki?

Amikor én vizsgáztam 1. danra, akkor nagyon kevés kihon volt, és négy katát kellett bemutatni ( Sanchin, Tenso, Saifa, Seinchin ) és utána 10 emberrel meg kellett küzdeni jó keményen. A kihonban eléggé behatároltak a lehetőségek, inkább a kumite volt a lényeg. Ott Goju-Kai Ippon-sobuban küzdöttünk. Ha a kata és a kumite jó, akkor jó a karatéka. Mi van olyankor, ha valaki dan-ra vizsgázik és a kumitét feladja?

Hát igen. Ez egy kemény világ. Itt csak a tehetségesek jutnak túl. Fontos a harci szellem szempontjából, hogy ha az embernek vérzik ez vagy az, még ne adja fel. Itt gyakorlatilag a mesterek azt szeretnék látni, hogy a karatékában benne van a harci szellem. Erre megfelelő módon tréningezni is kell. Az már a tanuló számára is rossz, ha egyszer már ilyen módon elbukott. Ha már egyszer így elfogyott a spiritusz, előfordulhat, hogy legközelebb is föladja. Okinawa-n rengeteg féle fegyver van: Nunchaku, tonfa … stb. A Goju-Ryu átvett ebből valamit ? Van egyáltalán fegyveres technikájuk?

Miyagi mestertől pl. tudják, hogy nem tudott annyit foglalkozni életében ilyen dolgokkal. Persze tanult bot technikákat, meg hasonlókat, de ő inkább a katában és a kumitéban volt szorgalmas. Arról van szó, hogy a katák értelmezésében tanulják meg ezeket a különféle önvédelmi technikákat. Ezeket nagyon jól össze lehet kapcsolni az önvédelmi gyakorlatokkal. Ha valamit már elég sokat gyakoroltunk, pl. a kata jól sulykolt mozdulatait, akkor az a gyakorlatban az adott helyzetben is bekattan. Magyarul a katákban begyakorolt mozdulatoknak készségszinten kell előtörnie a megfelelő pillanatban. A kata bunkai után érdemes ezeket párosan is kipróbálni. Mostanában, mikor a lőfegyverek ennyire elterjedtek, nem fog ez változtatni a stílusokon ? Vagy nem lesznek annyira hatékonyak és ezért úgymond kihalnak ? Vagy erre is kitalálnak valami technikát?

Mindig szükség lesz ezekre a módszerekre. Mondjuk, ha valaki megtámadna késsel akkor ésszel dolgoznék. Nem állnék le karatézni, hanem felkapnám a széket és jól hozzá vágnám, A sok dolognak az a lényege, hogy ilyenekre is szükség van, és azt kell megtanulni, hogy lehet ilyen helyzetekben biztonságban megmaradni, Tanultam kés-küzdelmet, de ha arra kerülne a sor, nem igazán bűvészkednék, hanem inkább port a szemébe a támadónak, vagy valami ilyesmi. Az is önvédelem, ha egy nőt megtámadnak, az kiveszt a kulcsot a zsebéből és a támadó szemébe szúrja. Ha valaki pisztollyal fenyegetne, akkor oda adnám a pénzt. De ha az elfordulna, és volna rá lehetőségem, akkor persze leütném. Rugalmasnak kell lenni! Az Aikidoval pl. az a probléma, hogy ha valakit lefognak, az persze hogy harcképtelen lesz, de ha valakit megütnek és megsérül, az még jobban harcképtelen lesz. Ez ugyan sokkal brutálisabb, mint az Aikido, de az ilyen helyzetekben nem szabad moralizálni, és így sokkal könnyebben meg lehet úszni az ilyen dolgokat. Európában szintén a miszticizmushoz tartoznak a nindzsák, Vannak róluk könyvek, filmek de nem igazán lehet tudni róluk, kik is voltak, Léteznek-e még, és valóban olyan nagyon hatékony volt a technikai repertoárjuk?

Ők valójában faluközösségek voltak, akik a földesúrtól kapták a megbízást. Tulajdonképpen titkosszolgálatok voltak. Azt csinálták korábban, mint most a CIA. Bérgyilkosságokat, kémkedéseket, felforgató tevékenységeket végeztek. Náluk is megvolt az alá- és fölérendeltségi viszony, és nagyon szigorú parancsuralmi rendszer működött. A főnök parancsát mindenféleképpen végre kellett hajtani. Annak idején, amikor a szamurájok is folyton egymással háborúztak, fontos szerepük volt, ők tudósítottak, kémkedtek. Egy szóval titkosszolgálat. A közelharc technikájuk valóban ennyire hatékony volt?

Már gyerekkortól kellett tanulniuk a gyilkos technikákat is, és nagyon szigorúan kellett végezni a feladatokat, mert ha elcsípték őket, leütötték a fejüket. Az élet tanította meg őket sok mindemre. Sallang mentes technikákra. Léteznek még ma is?

A ninjutsu most már Japánban is csak egy sport féleség. A gyerekek Japánban is gyakran játszanak nindzsásat, de inkább csak a filmek alapján. Most már az is olyan, mint egy sport. Van a karatésoknál a KI, amit elég jól misztifikálnak. Olyan: belső energia. Végül is’ honnan jön ez ? Születni kell erre, vagy tanulással megszerezhető?

A KI-nek a használatát meg lehet tanulni. A KI az alhasból jön, a tandemből, Aki megtanulja ennek a használatát, az többet tud teljesíteni. Tulajdonképpen legtöbbször testi erőben jelentkezik. Pl. 50 – 60 éves korban a test már gyengül, de ahhoz, hogy még mindig gyors mozdulatokat tudjon végezni, ahhoz kell a KI, ez a belső energia. Az ember élete úgy néz ki, hogy miután megszületett, azonnal a halál felé, mint egyetlen cél felé halad. Azok akik KI-vel rendelkeznek öregkorukban is gyorsan tudnak mozogni. Egy normál ember idősebb korban már képtelen a gyors mozdulatokra. Végül is ez olyan, mint egy élet energia?

Aki rendelkezik a KI-vel, az hosszú életű tud lenni. Ahhoz, hogy a kime-t eléljük egyarátnt kell a KI, a belső energia, és a test mozgása. A fiatal embereknek jó a testi erejük, de hogy igazán jó technikájuk legyen, ahhoz ke1l a KI, a belső energia is, nem elég csak az izmok ereje. Ezt hogyan lehet megtanulni?

Ahhoz, hogy az ember a KI-t meg tudja szerezni, ahhoz meg kell tanulnia koncentrálni, és a testét lazává tenni. Ezzel tankolja fel magát energiával és 2-3 órát is képes így teljesíteni. A ZEN is egy ilyen tréning. Pld. a Sanchin-ban is ilyen történik. A Tensho-ban is?

Nekem inkább a Sanchin az, ami az energia tréninget jelenti. A Tensho-t tulajdonképpen már Miyagi sensei alkotta. A Sanchin-nak vannak kínai gyökerei. A Sanchinnal jobban fel tudok töltődni. A kilégzés is egy KI tréning. A Tai-csi is az. A Sanchin laza formája jobb a KI tréninghez. Nem tudom, hogy rendelkezem-e ezzel, talán egy kicsivel igen, de próbálkozni kell. Az ember a saját KI-jét nem látja. Tulajdonképpen mindenkinek megvan, de az a különbség, hogy kiben mennyire erős, mekkora mennyiségben van meg. Aki rendelkezik a KI-vel, az erős marad. Hosszú életű, meg tudja oldani a problémáit, és boldog tud lenni. Van-e valami kapcsolata a vallással?

A vallásossággal is lehet a KI-t fejleszteni, de nem feltétlenül. A KI-t nagyon nehéz megfogni. Uyeshiba sensei is rendelkezik KI-vel. Akinek 2-3 felnőtt lóg a karján, az csak a KI segítségével képes erre. A példás harcosok általában mind rendelkeztek a KI-vel. Nyilván tehetségesek és szorgalmasok is voltak. A KI eléréséhez többféle módszer is kínálkozik, tehát nincs egyedül üdvözítő út. A KI-t nehéz gyakorolni. Ha 1 órát edzel, akkor nincs semmi gond, de ha megpróbálsz 1 órán át ilyen tartásbanmozdulatlanul maradni és koncentrálni, az sokkal nehezebb. A kis gyerekek nem is tudnak mozdulatlanul maradni,ezért még nincs is meg bennük a KI. Van aki 2 órán át is képes ezt gyakorolni. A gyerekek ezzel még nem, vagy csak nagyon kis mértékben rendelkeznek. Az életenergia 60- 70 éves korban is képes mozgatni a testet. A sport fiatal korban jó, mert ahhoz testi erő kell, de idős korban a KI erejére van szükség. Természetesen a fiatal sportolók is rendelkeznek a KI-vel, anélkül nem tudnának eredményeket elérni, Vannak 80 éves Kínaiak, akik villámgyorsan tudnak mozogni, egészen biztosan azért, mert rendelkeznek a KI-vel. Szellemi erő ez. A karatékának ezt is meg kell tanulnia.Elsősorban relaxációval, lazítással lehet fejleszteni. A lazaság bizonyos esetekben sokkal erősebb, mint a megfeszített izom.

Az interjút készítette: Kiss László

BESZÉLGETÉS HARSÁNYI LÁSZLÓ GOJU-RYU MESTERREL

– Sensei, minek a hatására kezdtél el karatézni?

Láttam egy filmet, aminek a címe: Biztosan ölő sárkány lady. Ez a hölgy az igazságért harcol és a karate segítségével erős férfiakat győz le, nekem ez nagyon tetszett , akkoriban játszották a mozikban a Karate című dokumentumfilmet is , ami a kyokushinról szólt. Így az első hirdetésre, melyet megláttam elmentem edzeni a hozzám legközelebb eső dojoba. Ekkor még nem tudtam, hogy több stílus is létezik a karatén belül.

– Ki a mentorod és miért pont ő?

Tanultam több neves mestertől is az elmúlt évek alatt de soha egy percig sem volt számomra kérdés, hogy az én tanárom Shihan Takeji Ogawa. (A JKF Gojukai szervezetbe is azzal a feltétellel csatlakoztam be, hogy Ogawa Shihannal a kapcsolatunkat fenntartjuk) Szerintem Ő egy világklasszis, egy ritka kincse a Goju–Ryunak. Miért mondom ezt? Kétszer jártam Japánban, láttam több stílusszervezet vezető mestereit, de számomra, amit képvisel, mint ember, és mint karatéka, magasan fölülmúlja azokat, akikkel eddig találkoztam. Meghatározó a személyisége, az akaratereje, a kitartása, mely segítségével kezeli az életében felmerülő akadályokat. Ez követendő példát jelent a számomra. Nagyon sok segítséget kaptam tőle, ezért úgy érzem, feltétlen hűséggel tartozom neki.

– Mit tartasz a legfontosabbnak az életedben?

A karate tanítását, a családomat, a tanítványaimat, a barátaimat. Az edzés miatt sokszor a családom háttérbe szorul, de természetesen ők nagyon fontosak a számomra. Sokat adtam magamból, időt, energiát, pénzt nem kímélve. Ennek eredményeként tanítványaim magas szinten gyakorolják a goju-t, mint stílust és azt képesek tovább adni a most feltörekvő fiatal generációnak. Ezek a mesterek erősítik szövetségünket. Ők lojálisak hozzám, de voltak olyanok is, akik elhagytak ezen az úton.

– Jelenleg milyen célokért dolgozol? Mi motivál?

A tanítás a legfontosabb, szeretnék minél többet átadni a tudásomból a sok kis „ kajla „ gyerekből oroszlánt, ügyes mestert faragni. Fontosnak tartom, hogy mesteremet emberileg, és tudásban egyre jobban megközelítsem. Ő magasan fölöttem áll tudásban. Jelenleg azt gondolom, hogy elérni soha nem fogom az ő tudását. Az elkezdett lakás bővitését, átalakítását szeretném minél hamarabb befejezni. Júniustól egyik tanítványom vezetésével egy központi irodát nyitunk a szövetségünk ügyeinek intézése céljából. Budapest XI. ker. Kende u. 2 sz. alatt felépült egy tatamis Dojo amit szeretnénk felfejleszteni.

– Volt-e az életedben olyan helyzet, amikor alkalmaznod kellett az edzéseken megszerzett tudásod?

Sajnos igen. Budapesten három sötét alak ki akart rabolni. Az egyik belém kötött, én igyekeztem kitérni a támadása elől és egy rövid szóváltás után hátat fordítottam neki, el akartam menni. De ahogy elindultam, megéreztem, hogy hátulról le akart ütni. Olyan volt, mintha a jó Isten súgta volna, hogy forduljak meg. Visszafordultam és ez volt a szerencsém mert így elcsúszott a fejemre irányított ütése ezek után megfogta a nyakkendőmet és a másik kezével ütni akart a fejemre, hála istennek nem fagytam le hanem azonnal reagáltam és harcképtelenné tettem. Balra fordultam és megfagyott bennem a vér mert a barátai támadtak oldalról, átfutott rajtam ,hogy ha ezek néhány másodperccel hamarabb lépnek akcióba most már nem lennék talpon. Szerencsére a két támadó meggondolta magát és nem erőltette a támadást, hanem összenéztek és eltűntek a járókelők között, én pedig fellélegeztem. Hogy mi ebből a tanulság? A harcban nincs pardon, vagy te győzöl vagy téged pusztítanak el. A másik fontos dolog, ha veszélyesnek ítéled meg a helyzetet, soha ne fordíts hátat. Bennünket gúzsba kötnek bizonyos erkölcsi normák, gátlások, szabályok de egy valós küzdelemben ezeket félre kell tennünk, ha győztesként akarunk kikerülni a harcból.

– Sensei versenyeztél-e?

Igen, talán többet is a kelleténél. Abban az időben főleg hazai, szlovákiai, bulgáriai, oroszországi és néha nyugati versenyeken vettem részt. Arról az időszakról könyvet lehetne írni, hogy mit nem szabad. Képzetlenek voltunk de nem csak mi hanem az edzőnk is és a szó szoros értelmében a versenyeken tanultuk meg, hogy mit kell csinálni. A válogatott táborokban Bíró György Senseitől és tanítványaitól sok jó dolgot tudtam tanulni ma is hálás szívvel gondolok rájuk. A külföldi versenyeken EB. –en szintén sokat tanultam leültem a shiaik szélére és egész nap figyeltem a külföldi versenyzőket hogy ki mit csinál, milyen technikákat és hogyan alkalmaz. Aztán idehaza a tanítványaimmal gyakoroltuk próbálgattuk és fejlesztgettük. Nekem sokáig nem ment a kumite, eredménytelen voltam a versenyeken , az eredmények akkor kezdtek el jönni amikor elkezdtem a tanítványaimnak tanítani a kumitét és tanítva tanulgattam ill. pótolgattam a hiányosságaimat. Magyar bajnok voltam kumitében, de csapat katában is sikerült harmadik helyezést elérnem. Számomra a legemlékezetesebb magyar bajnokság, melyre az akkor még citrom és narancssárga öves tanítványaimmal készültem, akik akkor segítettek, mára szinte kivétel nélkül danos mesterek. A tanárom túlélő táborban volt a többiekkel, ezért nem vett részt a felkészítésemben és a versenyen sem állt mellettem. Ennek ellenére ezen a magyar bajnokságon I. helyezést értem el és elnyertem egy különdíjat is, mely a legtechnikásabb küzdőnek jár. Bár a bíráskodás akkor is hagyott némi kívánni valót maga után. Ha nem adtak meg egy találatot, akkor a következő lehetőségnél teljes kontakttal támadtam testre. Ezt meg kellett adniuk. Tudod nekem a szabad küzdelem nagyon fontos, azt is mondhatnám, hogy szeretem.

– Lesz-e olimpiai sport a karate?

Jelenleg kevés esélyt látok erre. Szerintem a japánoknak ez nem áll az érdekében. Ők a WKF rendszerű versenykaratéban nem a legjobbak, és számukra a gyakorlás nem csak sport. A japán mentalitáshoz a sumo vagy a kendo közelebb áll ezért szerintem ezek a stílusok társadalmilag nagyobb támogatottságot élveznek. Ezért a japán pénzügyi körök nem érdekeltek, hogy pénzt fektessenek a karatéba, ellentétben a koreai teakwon-doval.

– Szerinted feloldható-e az ellentét a hagyományőrző és a verseny karate között?

Napjainkban a karatét kettősség jellemzi. Az egyik oldal a sport a másik a tradíció. Nekünk két lábon kell állnunk. A fiataloknak sokat jelent a versenyeken való részvétel. Én már ezen túljutottam, és a karate mélyére tekintek. Számomra ez a katák és a bennük található mozdulatok, átültetését jelenti az önvédelembe és a szabad küzdelembe, mely az igazi harcról szól. A WKF egységesíteni akar a katákban is értem ez alatt a kötelező shitei gyakorlatokat, de ez által ki is rekeszt. Az tény, hogy komoly kitartó edzés kell mindkettőhöz, de az igazi karatéka nem csak azt a tucatnyi technikát és ezek kombinációját tudja, ami az eredményes versenyzéshez kell.

– Sensei, milyen értékeket közvetít a karate rendszeres gyakorlása?

A gyakorlás által fizikai és mentális fejlődést érhetünk el. Az előzőhöz bárki hozzáférhet, de a második aspektus az főként a gyakorló személyén, a mesterén és a csapaton múlik. Én azt gondolom, hogy a személyiségünknek van egy úgynevezett ősmagja, amit a szüleinktől, őseinktől öröklünk ez velünk születik, mindezt az évek során a különböző tanulmányainkkal elfedhetünk, vagy a felszínre hozhatunk. Ahhoz, hogy valaki hősként cselekedjen, arra születni kell. Ezt nem lehet megtanulni. Viszont sok dolgot meglehet, és meg is kell tanulnunk, ha a társadalom hasznos tagjai kívánunk lenni. A rendszeres gyakorlás, a jó tanár, a csapat szellem pozitív, jellemszilárd vonásokat alakít ki a gyakorlóban, ami az idő elteltével egyre mélyebbé válik. A karate – do az egyik legalkalmasabb módszer az egyén jellemének a formálására.

– Mit vársz el a tanítványaidtól?

Szeretném, ha minden körülmények között emberek tudnának maradni, és természetesen legyenek lojálisak mesterükhöz, iskolájukhoz és egymáshoz. Tiszteljék mások munkáját, erőfeszítéseit más stílusok, iskolák karatékáit.