Nemzetközi szemináriumok
Erdélyi szeminárium – 2017.10.23
Yoshio Kuba Hanshi (10. Dan) Riport
A Centrum Televízió riportja Yoshio Kuba Hanshi 10.Dan-os goju-ryu karate nagymester szemináriumáról.
A szemináriumra a következő országokból érkeztek Goju-Ryu karatékák Szlovákiából, Ukrajnából, Németországból, Csehországból, USA – ból, Dél-afrikából és Magyarországról. A video felvétel a képre kattintva tekinthető meg.
2014. 06. 19 – 30 –ig Okinawán részt vettem egy intenzív továbbképzésen. Az edzéseket Yoshio Kuba Hanshi 10. Danos mester tartotta a dojójában. Már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne őt látni a tanítványaimnak is. Okinawáról hazatérve a tanítványaimmal megbeszélve meghívtuk Yoshio Kuba Senseit hazánka egy szeminárium megtartására.
Yoshio Kuba Hanshi még soha nem járt Európában, Indián és Dél-afrikán kívűl egyszer volt még az USA–ban. Három évvel ezelőtt a tanítványai tanácsára és a versenyeken látott negatív tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy szakít a régi okinawai hagyományokkal és nyit más országok felé is, elkezdi tanítani külföldieknek is a tradicionális okinawai technikákat, hogy fennmaradjanak a jövő generációi számára. Okinawán egy mester élete során 1 – 2 tanítványt fogadott és nekik adat át a tudását. Yoshio Kuba Hanshi elmondása szerint most jött el az idő a számára, hogy az arra érdemes külföldi karatékákat is tanítsa. A meghívásunkat Yoshio Kuba Hanshi elfogadta és 2014. 11. 21 – 27 – ig egy nagy sikerű szemináriumot tartott hazánkban.
Még soha nem járt Európában ezért kissé izgultunk, hogy egy idős okinawai mester, hogyan és miként fog minket tanítani, hogy fogja magát érezni egy teljesen más kultúrában és közegben. Nagy segítséget nyújtott Nana Shimizu 3. danos sensei, aki itt él Magyarországon és a szervezetünk egyik kiemelkedő instruktora. A szemináriumokon és a szabadidőben Nana Sensei fordított, közvetített és így sokkal könnyebben és jobban megértettük Kuba Hanshit és a technikai összefüggéseket. A szemináriumon más stílusbeliek is részt vettek mint például Hollósi Anna Shito-Ryus sensei, aki szintén segített nyelvi különbségek áthidalásában, a fordításban.
A szemináriumra a következő országokból érkeztek Goju-Ryu karatékák Szlovákiából, Ukrajnából, Németországból, Csehországból, USA – ból, Dél-afrikából és Magyarországról. A szemináriumot meglátogatta Popper György úr a Magyar Karate Szövetség tiszteletbeli elnöke is. A szemináriumon részt vett Imtiaz Abdulla Shihan is aki Magyarország tiszteletbeli konzulja Dél-afrikában, ő Kuba Hanshi első tengeren túli tanítványa. A szemináriumon sok értékes tapasztalatokat szereztünk és bepillantást nyerhettünk az Okinawai Goju-Ryu mélységeibe.
Kuba Hanshi a civil életben akupunktúrás orvos, így a kyusho mestere is. A kyusho technikái a karate technikáiban jelen vannak, így egy roppant hatékony rendszert képvisel. A kumite technikáit a folyamatosság és a hatékonyság jellemzi. A bunkaiok a karok, izületek feszítésével és földre vitellel fejeződnek be. Régi okinawai módszerek számunkra új megközelítésben és formában! A Hanshi egy nagyon tanulságos, hasznos és sok új ismereteket nyújtó nagyszerű szemináriumot tartott. Nagy eredménynek és megtiszteltetésnek érezzük, hogy Kuba Hanshi elfogadott minket a tanítványának és csatlakozhattunk hozzá és okinawához.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki hozzájárult ehhez a sikeres szemináriumhoz!
Harsányi László
További képek
Harsányi László Sensei Okinawán
Mint mindenkinek, aki a harcművészetek tanulására, tanítására adja a fejét álmai között szerepel, hogy eljusson Okinawára, a karate szülőföldjére. Nekem ez a lehetőség most adatott meg. Az okinawai Karate Szövetség kiemelkedő mesterének meghívására 2014. 06.20 – 30 – ig Okinawán Goju-Ryu Karate továbbképzéseken vettem részt Sensei Sztranyák Lászlóval. A hosszú és fárasztó út után elfoglaltuk a szállásunkat és aztán úgy döntöttünk, hogy felkeressük a dojot, ahol másnaptól edzeni fogunk. Több embertől kértünk segítséget, már a megadott cím közelében voltunk, amikor jött velünk szembe egy fiatal hölgy. Őt is megkérdeztük, hogy hol van a megadott cím, ránk nézett és csak annyit kérdezett, karate, Hungary. Mi pedig válaszoltunk, hogy igen. Elmondta, hogy ő Yoshio Kuba Sensei lánya, aki már vár minket, 50 méter séta után felcsengetett és pár perc múlva a Kuba Sensei már ott állt előttünk. Az első személyes kapcsolatfelvétel ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Az őrangyalaink vigyáztak ránk az úton és jól navigáltak minket.
Másnap indultak az edzések, napi 3 edzésen vettünk részt, ami nagyon megterhelő volt számunkra. A következő napot is a központi dojoban töltöttük edzésekkel. A második nap után sor került egy sportpolitikai megbeszélésre, ahol megállapodtunk abban, hogy az International Goju-Ryu Karate-Do Sakura-Kai becsatlakozik az okinawai Kenpo-Kai Szervezetbe Yoshio Kuba 10. danos Sensiehez. A megállapodás után Kuba Sensei elmondta, hogy mostantól megnyitják az ősi okinawai harcművészeti forrásokat és elkezdenek tanítani minket.
Kuba Sensei 67 éves és még aktív, ő Okinawán a legfiatalabb 10. danos mester. Civilben a foglalkozása akupunktúrás orvos, így a kyusho alkalmazásával is maximálisan képbe van. A Goju-Ryu családfája a következő: Kanryo Higaonna Sensei – Chujon Miyagi sensei és Seiko HigaSensei – Seikichi Toguchi Sensei – Yoshio Kuba Sensei. A központi dojoba a rangidős tanítványaival, együtt edzettünk, akik magas színvonalat képviseltek. Ezen kívül Takahiro Sinjo Sensei dojojába is elvitt minket Kuba Sensei, hogy lássuk a versenyzőiket és a mestertől is tanulhassunk. Egy nagyon szép japán dojoban edzhettünk, ahol a versenyzés és a tradíciók is megfértek egymás mellett. Jó volt látni azt a szorgalmat, fegyelmet, tiszteletet, amit itt Európában ritkán látunk.
Az edzéseket meglátogatta Sensei Toyama Zenshu 10. danos mester, aki az okinwai Goju-Ryu Karate egyik nagy öregje. Őt nagy tisztelet övezte, Sinjyo Sensei a bemutatásunk után átadta az edzés vezetését Toyama Senseinek aki kitüntetett a figyelmével, mert csak velem foglalkozott, tesztelt, és tanított. Az edzések programjában a kihon, kata, bunkai, tradicionális kumite és az önvédelem szerepelt. A bunkaiokról elmondható, hogy a technikák mindig az ízületek csavarásával, törésével, feszítésével és földre vitellel fejeződik be. Ellentétben az eddig tanult kihon bunkaiokkal. A kumitéjüket a kettőség jellemzi, a gyerekek és a fiatalok a verseny kumitét tanulják és gyakorolják, míg a felnőttek a tradiconális okinawai kumitét.
A 9 napon keresztül zajló intenzív edzések rendkívül sok értékes ismeretet, tudást nyújtottak. Kuba Sensei és tanítványai mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat és minél többet átadjanak a tudásukból. Ennek ellenére el kell, hogy mondjam, hogy nehéz volt lelkileg és fizikailag is ez a közel két hetes okinawai utazás, és továbbképzés. Az edzéseken és az elméleti képzéseken kívül a Kuba Sensei és tanítványai megmutattak sok szép helyet Okinawán. Jártunk Nahában, Suriban a Királyi várban, a tengerparti „akváriumban” és az okinawai „skanzenben”. Továbbá több kulturális eseményen is részt vehettünk. A sok edzés mellett több program nem is fért volna bele az időnkbe.
Összességében elmondható, hogy sok értékes tapasztalatra, élményre tettünk szert. Az utazásunk elérte az eredményét, Kuba Senseit meghívtam hazánkba, aki a meghívást elfogadta és 2015-ben el fog látogatni hozzánk.
Budapest, 2014. június 05.
Harsányi László
További képek Okinawáról:
Harsányi László Sensei szemináriuma Düsseldorfban
2013. november 8.–10.-ig Sensei Andrej Ovchinikov (1. dan) Goju-Ryu és Shihan Haas Didi 8. danos Shotokan karate mester meghívására Sensei Harsányi László Düsseldorfan Goju-Ryu Karate szemináriumot tartott. A szemináriumon a Goju-Ryus karatékákon kívül részt vettek a helyi Shotokan karate szervezet instruktorai is. A baráti fogattatás után a két napos képzés során a sanchin, és a tensho katák, valamint a karate technikák energetikai összefüggései, kumite és önvédelem (kyusho) került oktatásra. A résztvevő helyi edzők és instruktorok elismeréssel beszéltek a szemináriumról. Többen jelezték, hogy szívesen eljönnének hozzánk Budapestre edzeni, tanulni és a nyári táborunkra is szeretnének egy csapattal eljönni.
2013. november 15.-17.–ig Shihan Stanko Kumer 7. Dan német JKF Goju-Kai Karate Szövetség elnökének meghívására Sensei Harsányi László és Sztranyák László Neutraublingben részt vett Hanshi Nobutaka Tsumoto által tartott nemzetközi szemináriumon. Hanshi Nobutaka Tsumoto 8. danos mester a Japan Karate Federation Goju-Kai dan vizsgabizottságának elnöke és a Japán Goju-Ryu Karate-Do Kenbukan Szervezet technikai igazgatója is.
Harsányi László Sensei szemináriuma Odesszában
2013. 09.27-30 ig az ODESSAI Goju-Ryu Karate egyesület vezetőjének Sensei Alekszej Konovalov meghívására Harsányi László sensei szemináriumot vezetett az odesszai karatékák számára. Pénteken este a felnőtteké és a szülőké volt a főszerep ugyanis az ő részükre egy önvédelmi szeminárium került megtartásra. A kyusho technikái sikert arattak a szülők és a felnőttek körében, az akupresszúrás pontok támadásán alapuló önvédelmi rendszer a gyengébb fizikumú férfiaknak és a nőknek is komoly előnyt nyújt az önvédelemben.
Szombaton és vasárnap a gyerekeké volt a szerep, két csoportban folyt az oktatás középhaladó és haladó csoportokban. A gyerekek fegyelmezetten és szorgalmasan tanultak, edzettek, pedig az edzések hosszúak voltak. Sensei Alekszej megmutatta a nyári táboruk helyszínét a Fekete tenger partján és meghívott minket a jövőnyári táborukba. A szeminárium jó hangulatban és tartalmasan telt. Köszönet Alekszej senseinek és menyasszonyának Dásának akik nagyon jól szervezték a szemináriumot és kiváló házigazdák voltak.
Ogawa Shihan nemzetközi szemináriuma 2012
2013.05.17 – én Shihan Takeji Ogawa vezetésével egy gyerek és egy felnőtt gyakorlati szeminárium került lebonyolításra. A szemináriumot megnyitotta Földesi Gyula országgyűlési képviselő úr, aki elismeréssel szólt a megjelentekhez.
A szemináriumon és a másnapi versenyen a magyar csapatok mellett 8 országból érkezett karate vezetők és versenyzők vettek részt. Köztük 3 testvérváros Alusta, Székelykeresztúr és Olgiate Comasco karate csapata és vezetőik.